Pénteken kis késéssel ugyan, de sikerült elindulni Tatabányára. Légkondis vonat Pestig, a Nyugatiból metrózás a délibe. Út közben találkoztam Balázzsal, aki épp a kórházba ment dolgozni. Na ennek a találkozásnak mennyi az esélye? Beszélgettünk mindenféle elsősegélyes dolgokról, majd búcsú.

A déliből csilivili személyvonattal mentem Tatabányára. Áthaladtunk Szár településen és akarva, akaratlanul is elgondolkodtam azon, hogy vajon mi lenne, ha egyszer angol billentyűzettel kellene leírni ezt a településnevet :)

Laci kijött elém az állomásra, kocsiba pattantunk és irány a TESCO, hogy a kishercegnőnek TúróRudit vegyünk. Amikor megérkeztünk, már az erkélyen várt és bőszen kiabálta, hogy "Szia Musuuuuuuuu" :)

Vacsorához készülődés, Anna, Andi, Laci és Musu bácsi. Jajj... kihagytam Fruskát, Laciék kutyáját. Kaja után fürdés, kicsilánynak alvás, a kevésbé kisebbeknek beszélgetés :)

Múlt héten egy elvetemült pillanatomban felhívtam a barátaimat, hogy a névnapom alkalmából főzök nekik. Kissé meglepődtek ugyan, de - végtelen bátorságról tanúbizonyságot tévve - eljöttek, hogy megkóstolják a menüt: a paprikáskrumplimat.

Olyan 5 körül jött meg Eni és Imi, mert előtte bevásároltak nekem a boltban. Addigra már fel volt kockázva a krumpli. Hagymapucolás, készülődés. Közben megérkezett Judit is, aki ugye az én kedvenc "levakarhatatlan kolléganőm". Imi itt egy kicsit át is vette az irányítást, egyértelmű volt, hogy eddigi konyhai alakításaim alapján ez a helyes döntés. Józsi és Szilvi nem sok időkülönbséggel érkeztek, a kaja már majdnem készen volt. Utolsó előttiként a másik Eni - alias Kiskanál - érkezett meg. A szőke zárta a sort, akit az egyszerűség kedvéért nevezzünk Johnnynak.

A kaja nagyon jó lett, bár sikeresen elsóztuk egy kicsit. Ezt persze senki sem emlegette fel :) Örültem, hogy olyanokkal ünnepelhettem, akiket nagyon kedvelek, persze pár ember még így is hiányzott a díszes társaságból. Kaptam egy mentőautót is, aminek nagyon örültem. Nem kérdéses, mindenképp polcon a helye.

A kaját követően beültünk focit nézni, amit bár általában nem szoktam szeretni, most a társaság miatt mégis nagyon jó volt. Nem törte le a jókedvünket az sem, hogy közben odakint szakadt az eső. Minden szép és jó :)

Fogyasztói társadalom egy olyan társadalom, ahol az egyre növekvő számú árucikkek és szolgáltatások birtoklása és használata az elsődleges kulturális törekvés, ez az egyéni boldogsághoz, társadalmi státuszhoz és nemzeti sikerességhez vezető legbiztosabb út.

Vagyis megszerzünk, fogyasztunk, eldobunk, újat szerzünk. Más fajtát, jobbat, menőbbet. Ez a szemléletmód érdekes módon egyre több helyen megjelenik. Az egyik példának a mobiltelefont említeném meg. A többség évente lecseréli, mert "túl ciki" lenne sokáig ugyanazzal a készülékkel mutatkozni. A mobilod remek mérőszám arra, hogy mennyire vagy király. Legalábbis a tévhitben élők szerint.

Sajnálatos módon a "fogyasztói társadalom" életstílus sok egyéb dolgot is megváltoztatott. Szoktam viccelődni azzal, hogy Magyarországon a házasságok egyik fele válással, a másik fele (természetes vagy nem természetes) halállal végződik. De miért válnak el ilyen sokan? A szerelemtől annyira vakká váltak, hogy téves döntést hoztak? Ennyien? Bizony a válasz nem itt keresendő. Önzőek vagyunk. Addig élünk egy kapcsolatban, ameddig az NEKÜNK jó. Minek hozzunk áldozatot a másikért, ha amúgy is ezret "kapni", akikért nem kell ilyen áldozatot hozni, nem kell türelmesnek lennünk vagy éppen lemondanunk valamiről. Egyszerűbb lecserélni.

Isten hozott hát a 21. században, a fogyasztói társadalom virágzása, az önfeláldozás, tolerancia, a klasszikus értékrendek kihalása idején!

Ma Bibkörön egy nagyon érdekes kérdést hallottam: Vajon az vagyok e, akiről gondolom, hogy mások gondolják, hogy az vagyok?

Milyen érdekes, hogy az ember gondolja magát valamilyennek, de a környezete lehet, hogy teljesen másképp látja. Valahol ez törvényszerű is, hiszen senki sem rendelkezik minden információval a másikról...

Persze nem kérnék olyan "szuperképességet", hogy lássam, mások mit gondolnak rólam, talán mindenkinek jobb ez így. Édes tudatlanság, ahogy mondani szokták :)

Azt nem tudom ugyan, hogy mások mit gondolhatnak, de abban biztos vagyok, hogy ebben a pillanatban azt gondolom magamról, hogy lusta vagyok, mert nagyon neki kellene ülni hálózatokat tanulni. Persze a gondolatok másfelé járnak, az öt rétegű hibrid hálózati besorolás ma eszembe se jutott :)

A kodo-k földjén jártam, ameddig a szem ellát mindent beborított a pázsit. Mulgore büszke rétjein oázisokat, vadállatokat és rejtett kincseket találtam. Tauren druida vagyok... :)

Már most szeretnék előre szólni, hogy talán kissé morbid leszek. De a mai nap után ennyi belefér.

Pénteken és ma kollégiumi felvételi és szociális ösztöndíj kérelmeket bíráltam el. Sok kérdés, tikkasztó meleg és még annál is több kérdés. Ilyenkor jó, hogy bőven volt a tarisznyámban türelem. Ha a keresztnevemet eddig nem tanultam volna meg, most temérdek lehetőségem lett volna rá.

És akkor a morbid rész: Vannak elvetemült emberek. Középiskolás korukban, különösen a témazárók környékén gyakran haltak a nagyszüleik, szüleik, nagybácsijuk. Az igazolást megjátszott szomorúsággal lobogtatva már meg is volt a felmentés a témazáró alól. Egyetemen pontosan a fordítottja lesz. A 10-szer eltemetett nagymama hirtelen előkerül, a családnál lakik vagy egyenesen ő lesz az eltartó. Vicces és sajnálatos.

Nem lett meg a mestint. Fájdalmas dolog, különösen azért, mert több, mint egy hónapja erre készülök. Most lesz egy évem erre készülni.

Más: Megismertem egy felháborítóan csinos lányt. Sajnos ő több szempontból is felháborító, igazolja a mondást, hogy a Jóisten valahol ad, valahol elvesz :)

És ami ezután jön: küzdelem, kitartás, győzelem. Csak pozitívan!

Ma is együtt sétáltunk, lágyan fújt a szél,
Kezdetben oly üres volt az állapottér.
Aztán hirtelen, megjelent AZ a gondolat,
És kezdtem megérteni az addigi gondokat

Nem volt kezdőállapotunk, nem volt cél,
Sem operátor, mitől szívem annyira fél.
Te rám vártál és nézted a futó fellegeket,
Míg én kerestem a kényszer feltételeket.

Hirtelen megszületett a modell, az elv,
Megtapsoltál, mert jónak tűnt a terv.
Lázasan hozzákezdtem, kidolgoztam,
Minden stimmelt, így boldog voltam.

A probléma mondatait formalizáltam,
Gondolataimban mégis nálad jártam.
Te nevetve hívtad fel a figyelmemet:
Az implikációnál lehagytam a zárójelet.

Végre elkészült minden, a papír tele,
Bevallom, jól megszenvedtem vele.
Nem volt más hátra, csak a kódolás,
Mert Eclipse alatt minden annyira más.

Elindultunk együtt, te fogtad a kezemet,
Egy kézzel gépeltem be a project nevet.
Majd lágyan végig simítottad arcomat,
Míg megadtam a csomag beállításokat.

Új metódusok, a setterek és getterek
Adattagok, ti is kezdőértékre leljetek!
Minden a helyén volt, minden szép,
De a kód még közel sem volt kész.

Az ötlet végül neked jutott az eszedbe,
Hogy tegyem az operátorokat HashSetbe.
Be is importáltam a java.util-t, csodás,
Minden operátor a halmazba! Nyomás!

Szóltam hát, most fordulj és fuss bátran,
Ő dolgozott, én az eredményt vártam.
Végül teljesült mi kicsi szívem vágya,
Lefordult és lefutott ez a trágya.

 

( Igazából no comment, teljesen készen vagyok :D )

 

Az ember életében vannak kevésbé boldog időszakok. Elkeseredhetünk a sikertelenségek miatt, hogy nem teljesülnek az álmaink vagy hogy már nincsenek álmaink. Előfordul, hogy ismét százszor meghallgatunk egy zenét, amit egykor - egy szintén nem túl pozitív korszakban -  már rongyosra hallgattunk. Ilyenkor felidézzük magunkban az akkori érzéseket, rosszabb esetben újra átéljük őket.

Nekem például a Dan Hill - Sometimes When We Touch és a Nickelback - Far away c. száma két ilyen szám. Mind a kettőhöz kapcsolódik egy érzés- és emlékhalmaz. Két külön történet, nem sok hasonlóság van közöttük. De mind a kettő nagyon fontos számomra.

Ezek azok a pillanatok, amikor az apró örömöket is észre kell venni. Süt a nap vagy ha nem is süt még, akkor nem soká fog. Elvégre nem eshet örökké.

Ne hagyd, hogy elsodorjon a rosszkedv hullám, ne szállj fel a depresszió buszra, a lehangoltság szigete nem a te nyaralóhelyed. Elő a karúszóval a hullám ellen, kerüld ki a buszt és irány egy másik, ne engedd le a horgonyt a rossz szigetnél. Kézbe a távcsövet, keresd a hit vizeit, ott lesz valahol a remény villamosa is a közelben. És mire észbe kapsz, már régen a szeretet partjain sütteted a hasadat...

Egy dal fontos mondanivalóval. Ez pedig a link hozzá: Az élet szép - Légy jó mindhalálig

Hűs forrás, dús liget, havas csúcs oly ragyogó
Csak képzeld el, és látod.
Tárd ki a fénynek lelked, hogy te is felfedezhesd
Mind e csodálatos világot.
Minden táj titkot rejt, ott hol élt már ember
Átokvert és áldott sorsok.
Rég volt boldog ősök, és nem csak fényes hősök
Névtelen békés, dolgos milliók.

Refr.:
Az élet szép, az élet minden,
Ha rangod, pénzed, semmid nincsen,
A legnagyobb kincs mégiscsak tiéd!
Ösztön, vágy és képzelet,
Küldd, hogy lásd, hogy megismerd,
Azt, mi értelemmel tölti meg a létezést!
A Föld csak néked őrzi titkát,
S ez végtelen nagy gazdagság,
Csak tudd és akard látni
Bűvét, varázsát.
Vár a messzi ismeretlen, a Tudás az, mi fölemel.
Várnak rád új és új csodák.

Az élet szép, az élet minden,
S míg létezhet, a Földön ember
A Lánc, mi egybeköt, nem hullhat szét!
Lesz út, lélektől-lélekig,
Lesz kinek megtanítsd világod titkait.
Az élet szép, az élet minden,
Mondhatják, hogy semmid nincsen,
a legnagyobb kincs örökké tiéd!

A hátán feküdt mozdulatlanul. Látszólag minden rendben volt vele. Odaléptem hozzá. A kérdéseimre, hogy mi történt vele, úgy éreztem, orientált válaszokat kaptam. Csak megbotlottam, előfordulhat bárkivel. - mondta. Egy-két felületi, apró horzsolás éktelenkedett a karján. Ebből nem lesz komoly baj, katonadolog. Hozzákezdtem a sérülések ellátásához. Az apró sebeket lekezeltem, bekötöttem, majd kezet nyújtottam, hogy mostmár felállhat, minden rendben van. De ő nem mozdult. Aztán megértettem, miért nem...

Apró vörös foltot láttam mellette a földön, ami nem származhat a karjáról. Megkértem, hogy segítsen a kezével és a lábával oldalra fordítani magát. Ő engedelmeskedett. Ekkor vettem észre, hogy az általam könnyű sérültként diagnosztizált valójában életveszélyben van. Bő sugárban távozott belőle az élet esszenciája. Egy seb, amiről elterelte a figyelmemet, amit eddig rejtegetett előlem. Ledöbbentem, de az arcom rezzenéstelen maradt. Minden rendelkezésre álló eszközzel, legjobb tudásomat nyújtva küzdöttem érte. Hosszú-hosszú perceken át.

Azóta is kavarognak bennem a kérdések. Miért nem vettem észre hamarabb? Vajon még időben vettem észre? Vajon jól kötöttem be a sérülést? Mi történik, ha átázik a kötés?

Eljött ez a nap is. Az egykori hős, ki bejárta észak minden nagyvárosát, megmászta a Sheral bérceit, küzdött Ibara sivatagjában végre megtalálta a párját, kit nőül vett. Messzi földre eljutott a híre, hogy Sevil leteszi a lantot, kardját felakasztja a szegre és új életet kezd.

A ceremónián ott volt néhány társa, kikkel kalandjai során ismerkedett meg. Büszkén néztek rá, amint először hitvese, majd ő is kimondja a boldogító Igent. A jókívánságok áradatát követően a násznép átvonult a Móló nevezetű helyre, ahol bőséges vacsorát szolgáltak fel nekik.

Társai sosem látták még ilyennek Sevilt. Ragyogott, mosolygott, alkalomadtán egy-egy apró könnycsepp is megjelent szemében. Két élet menete megváltozott, jobb, tökéletesebb lett...

Sok sikert kíván minden társad, kivel valaha Ynev földjét róttad:

Solorien, a bárd
Inlander, a dorani
Wex, Yllinorból
Solonius atya, Domvik szolgája
 

A mérleg jellemzése:

A Levegő jegyek közé tarozik, uralkodó bolygója a Vénusz. Igazán kedves jegy, sokat mosolyog, barátságos, könnyen teremt kapcsolatot.
Mások érdekeit olykor a sajátjai elé helyezi. Társas lény, az egyedüllétet nehezen viseli. Szeret emberek között lenni, ahol nem bánja, ha a figyelem középpontjában van, sőt gyakran igényli ezt.
Szociális beállítottságú, jellemző rá az engedékenység. Jó tanácsadó, melegszívű és csapatjátékos jellem. Általában életvidám, néha mégis hajlik a depresszióra és szomorúságra.
Nem tud élni kapcsolatok nélkül, viselkedését erősen meghatározza az a vágya, hogy megtalálja a kiegészítő párját. Végső céljai között házasság vagy elkötelezett kapcsolat szerepel. Ha egy Mérleg megtalálta élete párját, hűséges marad. Nem szeret szakítani, ezért még a rossz kapcsolatoknak is nehezen vet véget.
Általában intelligens, jól megállja a helyét minden területen. Jó diplomáciai érzékének, tapintatosságának köszönhetően született közvetítő.

Objektumorientált leképezése(m):

Public Final Class Sentinel_Wex extends Mérleg{...}
// A Mérleg ősosztály minden metódusát és adattagját örökölte, csak egyszer példányosítható.
//Adattagjai között szerepel publikus, protected és private is.

Public double magasság = 168.0; //bárki által látható
Public double súly = 64.0; //bárki által látható
Protected Géntérkép gének = SAJÁTGÉNEK; // Közvetlenül nem férhető hozzá, de a származtatott osztályok használhatják.
Private String mondás = "Ugye hogy ugye?"; // Csak abban az osztályban érhetők el, amelyikben meghatározták őket.
 

// Metódusai:

Private void KolidíjKiírás (String Neptun_kód, int Összeg){...}
Public void Elsősegélynyújtás(Ember kinek, String mit){...}
Protected void BabaGondozás(){...}

Igen, én meg teljesen kész vagyok :D


 

Ez a hét már csak ilyen. A 2010. év 20. hetéből 4 nap eltelt és eddig a mérleg állása nem túl pozitív. Úgy is fogalmazhatok, hogy amibe eddig belefogtam a héten, abba bele is buktam. Sikeresen összeszedtem valamiféle torokfájást is. Beteg vagyok, szokatlan és idegesítő állapot ez.

A négy nap alatt ismét sikerült megtapasztalnom az emberi büszkeség mindent elsöprő erejét. Ez az a dolog, amivel egyszerűen nem tudok mit kezdeni, a kezelésére tett minden próbálkozásom kudarcra van ítélve.
A csalódás, átverés, kihasználás, gúny, célzott irónia, féltékenység, hamis nyájasság, félrevezetés, rosszindulat, tehetetlenség csak tovább színesítették a hét érzelempalettáját. Ilyen hullámok közepette kifejezetten nehéznek tartom kikeverni a palettához a pozitív dolgokat.

Ez az az időszak, amikor más sikerének és örömének kell örülni. Szerencsére ilyen is van. Több is.

Szombaton megnősül unokatestvérem. Úgy néz ki, nem tudom betartani a 18 évesen tett fogadalmunkat. Persze egy nap alatt nagyot fordulhat a világ. :)  Maradok a bölcsességnél, mely szerint "hajnal előtt legsötétebb az éjszaka".

Sok-sok álmatlan éjszakától és felesleges körtől óvhattam volna meg magam, ha lenne időgépem. Rengeteg utat kellene megtennem vele, sok dolgot megváltoztatnék. Ezen gondolkodva hamar rájöttem, hogy a legtöbb utam az elmúlt 9 évbe szólna.

- Ha újra 18 éves lennék, már csak maximum kíváncsiskodnék az informatika területéről, de semmiképp sem választanám "szakmámnak".
- Nem veszíteném el a türelmemet és nem ítélkeznék egy barátom fölött.
- Különbséget tudnék tenni a környezet véleménye és a saját véleményem között.
- A március 16-át továbbra is az egyik legfontosabb ünnepnapomként kezelném.
- Nem kellene megvívnom a mások érdekháborúját.
- Ott lennék, ahol a legnagyobb szükség lett volna rám.
- Meghajolnék ahol kardot rántottam és harcolnék, ahol visszavonultam.
- Nem törődnék azokkal, akik irígy módon viselkednek.
- Nem hagynám összetörni az összetörhetetlent.
 

De nincs időgépem, így ezeken a dolgokon nem változtathatok. Annyit tehetek, hogy soha nem felejtem el őket és tanulok a rossz döntésekből. Mert csak az ostoba követi el kétszer ugyanazt a hibát. Persze ha lenne időgépem... akkor már régen aludnék.
 

Az Amazing Grace (Csodás kegyelem) ismert keresztény egyházi ének. A szöveget John Newton vetette papírra 1772 körül.
John Newton (1725–1807) egy rabszolga-kereskedő hajó kapitánya volt. 1748. május 10-én, hazatérés közben egy nagy vihar kapcsán „hatalmas szabadulást” élt meg. Naplójában azt írta, hogy hajója az elsüllyedés határán volt, amikor így kiáltott: „Uram, könyörülj rajtunk!”
Az ének ma ismert és hagyományosnak tekinthető zenéjét nem Newton komponálta, a szöveget több különböző dallamra énekelték, mielőtt a mára tőle elválaszthatatlan dallam hozzákapcsolódott. A szabadság- és emberi jogok támogatóinál is barátságos fogadtatásra talált, mind keresztény, mind nem keresztény körökben, mivel sokan úgy hiszik, a dal a rabszolgaság ellen szól, mert Newton egykoron rabszolga-kereskedő volt.

Az utóbbi években a dal népszerűvé vált a drog- és alkoholbetegségből kigyógyuló csoportokban, különösen a keresztényekben. Azonban a szokásos temetési énekek helyett általában azok ünneplésére éneklik, akik elvesztek, de meglettek.

Dalszöveg:

Szeretem Mike Oldfield-et. Szinte minden hangulatomhoz van zenéje. A Broad Sunlit Uplands egy olyan szám, ami most leginkább kifejezi az érzés- és gondolatvilágomat. Mert annyi mindenről mesél. Látom a szavakat és kifejezéseket, a hangokat, gesztusokat, mindent. Látom, hogy mégsem felhő vagyok, hanem valami más.

És abban is biztos vagyok, hogy még sokáig ezt a dalt fogom magamban hallani, ha lecsukom a szemem...

Valahol távol, messze innen,
Hol se felleg, se napfény nincsen.
Ott leszek a mezőn, egymagam,
Hogy ne halljátok bús szavam.
 

Az egyik kemény és menő volt, az ő szívét ugyan nem bolondíthatja meg egyetlen nő sem! Váltig állította, hogy esze ágában sincs bárkibe is beleszeretni. Persze tette mindezt olyan magabiztosan, mint ha azt mondaná, egy meg egy az kettő. Jót mosolyogtam rajta, mert tudtam, hogy ostobaságokat beszél. Aztán beütött a villám, a szavai az enyészeté lettek... nekem meg igazam lett. Ő a Szamár.

A másik régóta szeretné magát lekötni. Ő az a fajta ember, aki igazán megérdemelné, hogy legyen valakije. Érdekes a sorsa, mert jóképű, intelligens, normálisan áll az élethez. Vannak céljai, helyén van a szíve, sok dolgot letett már az asztalra. Miért van mégis egyedül ? Amikor magáról beszél, gyakran azt érzem, kezdi feladni, pedig annyi de annyi csodás dolog vár még rá. Nagyon nehéz benne a lelket tartani. Sok-sok évnek kellett eltelnie, hogy őszintén, minden álcát ledobva tudjon velem beszélni az életéről. Én pedig megbecsülöm, mert tudom, hogy nem kis erőfeszítés ez a számára. Ő a Reményvesztett.

Ott van a harmadik, aki teljesen aláveti magát a másiknak, az énje gyakorlatilag megsemmisül. Képtelen felfogni, hogy hosszú távon ez így nem lesz jó, a másik egyszerűen bekebelezi, már nem lesz olyan, hogy egyik és másik, csak egyik. Még csak lépéseket sem tesz azért, hogy valami megmaradjon belőle. Bólogat, helyesel, az elvei ellen dönt. Ő a Halott.

A negyedik egy olyan ábrándot kerget évek óta, ami már az ábránd megszületésekor is halott dolog volt. Vakon küzd, elszakít mindent, tipor, pusztít, csak az a cél lebeg a szeme előtt. Észre sem veszi, hogy hány ezerszer jobb alkalmat szalasztott el mindeközben. Valamit a fejébe vett és acél idegekkel kitart mellette. Mert csak az számít. Ő a Vak.

És persze itt vagyok én. Én milyen vagyok? Talán felhő.

Fél órás késéssel tudtunk elindulni. A buszon mindenki melegíteni kezdett, kinyíltak a pálinkás üvegek, megteltek a poharak, amik ugyanolyan gyorsan ki is ürültek. Aztán nem sokkal később már csillogtak a szemek, néhányan dalra fakadtak.

Csodával határos módon csak egyszer kellett megállni és akkor most nem számítom azt az apró kis megtorpanást, amit nem sokkal Fűzér előtt kellett tennünk az egyik kollégista rakoncátlan húgyhólyagja miatt.

Megérkezés, gyors összepakolás és irány fel a várba. Az idő tisztulni kezdett, mire felértünk már sütött a nap. Nem sokkal múlt dél, amikor véget ért a látnivalók, a fényképek és a csúszkálások áradata. Búcsúztunk a vártól, az utókornak egy közös csoportképpel tudjuk majd bizonyítani, hogy tényleg ott jártunk. Voltak, akik dalolva, néhányan alkoholtól elbizonytalanított lépésekkel, de a többség korgó gyomorral indult lefelé. Lent a parkolóban megkezdődött a szalonnasütés előkészítési fázisa, mialatt nekem sikerült az amúgy sem túl pihentető utat a várig ismét megtennem. Hiába, a jó szívem :)

Bátran kijelenthetem, hogy degeszre ettem magam. Szalonna, paprika, paradicsom, hagyma, kenyér és jégkrém... nyamm. :) Közel háromnegyed órás késéssel  indultunk el Sárospatakra a Rákóczi múzeumba. Az is jó volt. :)

Miután megnéztük a múzeumot és a Vörös Tornyot, tettünk egy sétát a városban. Itt tudatosították bennem, hogy én a kollégiumban egyfajta sáfár vagyok, aki a hallgatók ügyes bajos pénzzel kapcsolatos dolgait intézi, emellett udvarmester, helytartó. És hogy teljes nevem legyen, a Csaba->Csabu->Abu metamorfózissal meg is született a keresztnevem. Ha 400 évvel ezelőtt éltem volna, Abu Safar néven emlegetnének :)

A visszafelé úton kissé lecsendesedett a társaság. Ennek talán két oka lehetett: a nem elhanyagolható mennyiségű alkohol elfogyasztása, illetve az alig észrevehető emelkedési szöggel rendelkező vár felé vezető út megtétele.

Nem voltunk túl sokan, de a tapasztaltak alapján mindenki nagyon jól érezte magát.

Azt szokták mondani, hogy jó társaságban az idő repül. Ha ez így van, akkor tegnap az idő nem repült, hanem egyenesen "teret ugrott" :) Már megint.

Futni mentünk, de végül séta lett belőle. Séta közben rájöttem, hogy szeretem a Nagyerdőt. Már sokszor jártam ott, de csak most figyeltem meg a hangulatát. Olyan békés volt minden...

Mire észbe kaptam, szabadalmaztattunk egy gyógyszert, ami kapszula formában kapható majd és kék-felhér színű lesz. Olyan gyógyszer ez, amely esetében nem kell túladagolástól tartani (az én esetemben legalábbis semmiképp). A hatása pedig garantált.

Aztán megjelentek az első csillagok az égen, beesteledett. És a hangulat továbbra is nagyon jó volt. Olyan... izgalmas, szokatlan, könnyed, mosolygós. Olyan WOW ! :)

Álmomban ott jártam a tavaszi réten,
Melletted ültem a szivárvány fényben.
Mosollyal gyógyítottál tátongó sebeket,
És én csak csodáltam meseszép szemedet.

Álmomban egy messzi erdőben sétáltunk,
Padon ücsörögtünk, madarat láttunk.
Téged hallgattalak és Te nekem meséltél,
Megbabonázott, ahogy hajadat fújta a szél.

Álmomban magasan a felhők között szálltunk,
Lemenő nap fénysugarát kézen fogva vártunk.
Aztán csak lebegtünk ott, csendesen, szépen,
Ahogy az első csillagok jelentek meg az égen.

Álmomban bejártuk az óceánokat, a tengert,
Akkor már tudtam, szemem igazgyöngyöt lelt.
Vigyáztam Rád, nem rettentett el semmi,
De jó volna álmomban ismét Veled lenni!
 

Biztonságban érzem magam, ha tervezhetek. Gyerekkorom óta mindent megtervezek, az eseményekre forgatókönyveket gyártok. Mert nem szeretem a hirtelen, váratlan dolgokat. Az élet könnyebb, ha tudja az ember, mire számítson.

Néha persze jó sodródni az árral, átadni magunkat a hétköznapi dolgoknak. De vannak olyanok, akik minden napjukat így élik meg. Nem tudják, mi lesz a következő hónapban, nem terveznek. Kicsit olyanok, mint ha nem ÉLNÉK az életüket, csak egy filmet néznének róla.

Gondolom, a többség öklöt rázva, dühödten zúgolódna ezt olvasva. "Én igenis tudom, hogy mit akarok az élettől. Férjet/feleséget, kocsit, házat, pénzt, ne adj' Isten, még gyereket is". Micsoda idealizált célhalmaz! Persze a "HOGYAN?" kérdésre már nem tudnának válaszolni. Ti vagytok a "majd lesz valahogy" emberek. Mert nem terveztek semmit sem. Sőt ahogy elnézlek benneteket, még azt sem tervezitek, hogy valaha tervezni fogtok...

Kristálytisztán emlékszem az általánosiskolás időszakomra. Egész héten azt vártam, hogy hétvége legyen és megnézhessem a MacGyver következő részét. Hetedikben lelkesen tanultam a kémiát és a fizikát, hogy egyszer majd én is olyan okos lehessek mint ő. A TV előtt az a 40 perc olyan hamar eltelt, de nem csüggedtem, mert kis várakozást követően a másik lebilincselő sorozatom, a Szupercsapat is folytatódott.

Csillogó szemekkel készültem arra a pillanatra, amikor Hannibál végre kimondhatja kedvenc szlogenjét: "Imádom, ha egy terv sikerül!" Ámultam a harci jeleneteken, ahol vér sosem folyt, csak temérdek tárat lőttek ki egymásra a küzdő felek. Bombák robbantak, autók repültek a magasba. Hiába tűnt veszettnek a helyzet, az utolsó pillanatban mindig a jó győzedelmeskedett.
- Hannibál én nem repülök!
- Jól van Rosszfiú, akkor nem repülsz. Nézd csak! Murdock csinált neked forralt tejet!
És a mindig morgolódó, de arany szívű Rosszfiú máris aludt, mint a bunda...

Magánnyomozó sosem akartam lenni, de Magnum, a Hawai szigetek, Zeusz és Apollo, valamint az önmaga főnökét eljátszó Higgins hétköznapjait is folyamatosan figyelemmel kísértem. Természetesen hétfő délelőtt az első dolgunk az volt, hogy a srácokkal jól átbeszéltük a történeteket, hogy ki mit csinált volna az ő helyükben.

Egy sorozat volt, amit csak legbátrabbak és a legmenőbbek néztek meg. A kisebbek már a sorozat címének említésére is összerezzentek. Emlékeztek még? Hát hogyne emlékeznétek! Ugyan ki felejtené el az X-aktákat ? Aminek már a zenéje is félelmet csempészett apró szívünkbe?

Micsoda idők voltak!
 

Több napos kutatás, forrás keresés és fordítást követően azt hiszem elmondhatom, hogy KÉSZ. Megszületett az Adobe Flex prezentáció, betakartam, elvágtam a köldökzsinórt. Délután kiderül, mennyire életképes.

Megcsináltam a Grafikus Rendszerekhez is a feladatokat és három előtt ágyba kerülök. Kijelenthetem, hogy ez egy sikeres nap volt, nincs legyőzhetetlen akadály :)

A héten még nem sikerült éjjel kettőnél hamarabb ágyba kerülnöm. Persze sejtettem, hogy a Sárgulás hetében keveset alszom majd. Az egyik végzős megfogalmazta a lényeget: "Srácok nem tudjátok mi van az agráron? Mindenki sárga pólóban mászkál és részeg!"  Ha eddig nem tudtam volna, most bőven lett volna alkalmam megtanulni a Sárgul már a kukoricaszár-t és a hasonló dalokat. Alkohol is fogy bőven, de hát egyszer sárgul az ember... vagy többször.

Még nem vagyok sehol a pénteki prezentációval, sem a beadandó grafikus anyaggal, amit szintén péntekig kell megcsinálni. Jövő héten Oracle és elsősegély oktatói vizsga. Vészesen közeleg a mesterséges intelligencia ZH. De nem aggódok, éjjel mindenre van időm. :) Fellegek gyűlnek az égen, vihar közeleg... szerencsére ott árválkodik egy aprócska bárányfelhő is :)

Ebben az időszakban aktuálissá válik számomra a Dokik főcímzenéje, mert I am no Superman  :)