Nem emlékszem, hogy szerveződött össze a csapat. Annyi biztos, hogy Kelték albérletében beszéltük meg a találkozót. Norbival ketten korábban elindultunk, Ádámnak pedig fogalmaztunk egy levelet, amely a későbbiek során tartalmának köszönhetően klasszikussá vált.

Az albérletben már ott volt Kelttel Attila, aki bevállalta a mesélő szerepét. A rá jellemző cizellált módon fogadott bennünket. Előkerültek a kockák, karakterlapok, mindenféle chips és üdítő. Ádám vonata késett, így ő jóval később indult el. A levél aljára Norbi felírta a mobil számomat, hogy ha bármi gond van, ezen elér. Később kiderült, hibásan. :) Ennek ellenére a levél olyan jól sikerült, hogy a benne található kis térkép és leírás alapján Ádám a nyomunkra bukkant. Nem hiába, a Gangrel vér. :)

Vacsorára nagy adag túrós tésztát főztünk, majd egy tányérral kezünkben fogtunk hozzá a történethez. Életem első vampire kalandja megközelítőleg 10 percig tartott. Sebaj, készültem tartalék karakterrel. Norbi brujah, Ádám gangrel és Kelt malkáv karaktere már sokkal szerencsésebb sorsra jutott.

Egész éjjel ment a játék, jó egyetemistákhoz méltó módon az első buszig. Emlékszem, minden erőmet össze kellett szednem, míg a 31-es buszon ültem, hogy el ne aludjak.

Azóta eltelt 11 év...

Már egy hete csak az államvizsgára gondolok, meg-megállva,
S hiába tartom tételektől meggyötört elmémet tárva,
Statikus kapacitását - mint egy tömb – elérte,
Akárhogy próbálom, nem fér több elem beléje.

Oly sok az adat, mit még le kell mentenem,
Bár csak dinamikusan tárolhatna a fejem!
Akkor nevetve láncolnék össze minden témát,
És nem játszanám ennyire hitelesen a bénát.

Sajnos közeleg a nap, mikor minden mérlegre kerül,
Oprendszer, programozás és mestint is elénk terül.
Addig pedig csak reménykedhetek abban,
Hogy nyerő stratégiát aznapra én is kaptam...

Egy hétköznapi szívmelengető történet:

- Jó, akkor a bossra tedd a hunter's markot, a jelemre küldd rá a petet, majd én healelem, neked csak a bosst kell lőni. Ha jönnek az addok is, majd a maci megfogja őket. Multishottal óvatosan.
Megadom a jelet, az egér mutatója a healbot sávra kerül. A maci megindul, követi az Arcane shoot, Serpent Sting, MULTISHOOOT trió!
- Édesem te Multishotot lőttél a mobokba?
- ÖÖÖ lehet, bocsi! Ártatlan mosoly, majd koncentrál a lövésekre.
- Semmi gond, most kettő rád fordult. A maci is megütötte őket, szóval csak FD-zni kell.
A hunterlány tovább pumpálja a lövéseket, az addok természetesen közelítenek felé. Felismerem, hogy ennyi felé nem tudok healelni, épp elég a maci is.
- Édesem, FD!
A két add egyre agresszívabban közelít a hunter felé, de az nem is törődik velük, tovább lövi a bosst. Néhány másodperc elteltével odaérnek, csépelik az íjászkodót. A lány hátrább ugrik, mit sem törődve azzal, hogy az életereje felét már elveszítette. Eszembe jutnak az óvodás emlékek a fogócskáról.
- FD, FD, FD!
Abbahagyom a maci healjét, a hunteren gyógyítok. Két csapás után a maci átkerül az örök vadászmezőkre. A következő Aimed Shoot kivégzi a bosst, a hunter eldobja magát.
Az addok bedőlnek a cselnek, így az egyetlen túlélő felé veszik az irányt. Dühösek a felhalmozott heal aggro miatt. A hunter felpattan és míg azzal szenvedek, hogy a gatyámból is manát csavarjak az életben tartásomhoz, lelövi a megvezetett addokat.
- Hú ez kemény volt!
- Hát milyen healer vagy te? Hogy gondolod, hogy egy csapatot életben tudsz majd tartani, ha még egy macira se vagy képes odafigyelni?
 

Egyem meg, de szeretem! :)

 

Ez a nyolcadik alkalom, hogy részt veszek benne. Nyolc éve kísérem figyelemmel a környezetemben élőkkel történt eseményeket. Valahányszor a kezembe vettem egy pályázatot, csodálattal vegyes izgalom uralkodott el rajtam. A lapokon emberi életek és sorsok elevenedtek meg. Voltak, akik papírjaikkal mosolyt csaltak az arcomra, akadtak olyanok is, akiknek sorsa annyira megindító volt, hogy egy-egy kósza könnycsepp is megjelent szememben. Amint rákerültek a megfelelő pontszámok, visszatettem a mappába és izgatottan vettem elő a következőt. Új élet, új történet.

Azt nem tudom, mikor romlott meg a varázsa. Az utóbbi időben ha a kezembe vettem a lapokat már nem azon gondolkodtam, hogy milyen jó érzés segíteni valakin, akit nem is ismerünk. Eltűnt ez a mesevilág, a rózsaszín bárányfelhőkkel tarkított történet, helyére a rideg valóság került. Hogy hazudnak. Aljasul, szemérmetlenül és gátlástalanul. Mert nekik lehet. Mert nekik mindent lehet. A papírok megteszik a dolgukat, hazudnak helyettük is. Nyilvánvaló képtelenség, bődületes szamárság, de a papírnak hinni kell. Mert az le lett írva. Mert azt ő mondja.

Meghalt a hangulata, már csak az maradt, hogy túl kell élni. Nincs más, csak a reménysugár, hogy akadnak még olyanok, akik azt kérik, ami jár nekik...

Ez nem olyan, mint a fa, mi elhullajtja levelét,
Vagy az üveg, mely teher alatt törik szerteszét.
Hiszen mindketten egyek voltak valaha,
Míg nem megszakadt létük közös fonala.

Ez olyan, mint a tűz és a víz hamis románca,
Vagy a nap és a hold magányos tánca,
Bár nyújtják kezeiket, de nem érik el egymást,
Sosem gyújtanak közösen az égre fénylámpást.

Olyan, mint az erdő, melyből a fák kihaltak,
Vagy a szivárvány, mit csak a vakok láthatnak.
Hangos kiáltás, melyre a süketek figyelnek fel,
Mennyei himnusz, melyet egy néma énekel el.

Mert erőssé tesz téged, igaz hamis képpel,
Egyetlen pillanatra sodródsz a zenéjével.
De legbelül jól tudod, hogy gyenge vagy,
Lobog a fehér zászló, szád néma marad.
 

2004.03.16. Azt hiszem ez az a dátum, amire életem végéig emlékezni fogok. Olyan dolog kezdete volt ez, ami gyökeresen megváltoztatott. Új értékeket és célokat kaptam, egy ismeretlen világ bontakozott ki előttem, tele sikerrel és boldogsággal.

Érdekes kettősséget érzek  a március 16-ával kapcsolatban. Szimbolizálja számomra a boldogságot és a keserűséget, a kötelességtudatot és a lustaságot, a ragaszkodást és az elvágyódást, a gyermeklétet és a felnőtt gondolkodást, a megbecsülést és az eltékozlást és végül, de nem utolsó sorban a felelősséget.

Felelősség. Ez volt a legnehezebb lecke. Mert később pontosan egy ilyen napon kellett megtanulnom, hogy mi is az. "A levest, amit főztél neked kell megenned. Még akkor is, ha sós."

Mély emlékek ezek. Mi sem bizonyítja ezt ékesebben, hogy így, a mágikus ciklusokat lezáró 7 évvel később is társítok újabb és újabb jelentéseket ennek a napnak.

Furcsa volt az elmúlt másfél hét. Mint ha minden a feje tetejére állt volna. Az pedig nem valami jó. Ezt a hetet a vírusos megbetegedés "koronázta" meg. Ki kellett hagynom a kolis farsangi bulit, a welcome fánk evés helyett lehettem ágyban fekvő, lázas vírusgazda. Nem is tudom, mikor voltam utoljára beteg, arra pedig végképp nem emlékszem, mikor produkáltam ilyen tüneteket. Mindenesetre örömmel közölhetem, hogy úgy néz ki, az eredmény 1 - 0 az immunrendszerem javára.

Sok egyéb buta dolog is történt mostanság. Még mindig nagyon önzőek és alantasak az emberek. Ennek ellenére mégsem tudom elkönyvelni ezt a 10 napot rossz időszaknak. Amiatt a fránya felhő miatt! Rettentően idegesítő, hogy még most is szivárványokkal tarkítok  valamit, ami pedig szinte teljesen egyértelműen viharfelhő.

Ma az angol után nem sokkal indultunk Blankával korizni. Traffic light kori party, mind a ketten óvatosak lévén sárga színt választottunk. Rögtön a legelején megkaptam a korcsolyát, rutinos - de mindenképp annak tűnő - mozdulatokkal rá is gyógyítom a lábamra. A sor kígyózik a bejáratnál, mi már a jégen vagyunk, rajtunk kívül 2-3 szerencsés.

A jég még mindig csúszik. De valahogy mégis meg lehet rajta maradni. Ez alkalommal többet hallottam a zenéből, többet fogtam fel a környezetemből és még egy hősies mentést is sikerült kiviteleznem. Mondanom sem kell, csupa pozitív emlék. Önfeledt két óra, elhanyagolható bokafájással, sok-sok nevetéssel.

Ami pedig az este összegzését illeti, két dolgot emelnék ki: 1. rengeteg kolis, persze mindenki jó fej. 2. megtanultam Blanka vezetéknevét... mondjuk két év után éppen itt volt az ideje :D

Ott ült a lépcsőn és könyörgött, hogy lássuk meg. Lehetett vagy 4 fok csontig hatoló széllel és ő ott ült a lépcsőn. És könyörgött. Senki nem vette észre. Én sem akartam észrevenni. Ahogy elmentünk mellette, megéreztem a hangjából, hogy ez most nem komolytalan, ez most valódi. Akkor már tudtam, hogy vissza fogok menni hozzá, mert nem akartam olyan lenni, aki nem veszi észre. Megvettük a vonatjegyet és szóltam a többieknek, hogy én visszasétálok  hozzá és segítek rajta. Felismert. Hálás volt. Egy rövid időre visszakaptam elveszett szárnyaimat, a világ szép volt. És jó.

Az első jégkoris élmények. Para ezerrel, nem is volt ez olyan jó ötlet. Szilvi végül mégsem jön, így Blankával ketten indulunk el. Aztán eljön az a pillanat, ahonnan nincs visszaút. Belépés, korcsolyabérlés. Blanka lelkesen magyarázza, hogy mire érdemes odafigyelni a korcsolyánál. Aztán mire észbe kapok, már a lábamon van, el sem hiszem, hogy két vonalzó élén egyensúlyozok.

Azt mindig is tudtam, hogy a jég csúszik. De ennyire ? :D Blanka fogja a kezemet, segít megtartani az egyensúlyomat. Igen, már másfél métert haladtunk, persze ezalatt az univerzum megfordult a tengelye körül. Kétszer :D Blanka bíztat, a környezetem is pozitív visszajelzéseket ad. Most már nem adhatjuk fel. Még két méter. Bang! Jó, akkor most megtanuljuk, hogyan kell felkelni a jégről. Fogalmam sem volt, hogyan tartsam meg az egyensúlyomat, persze remek instruktoromnak hála sikerült feltápászkodnom. Úgy mozoghattam, mint dédnagyapám. :) Aztán megtettük az első teljes kört, majd a másodikat, a negyediket és mire észbe kaptam, rájöttem, hogy még annak ellenére is élvezem, hogy fáj a bokám.

Így utólag belegondolva semmiért sem hagytam volna ki ezt a mai estét. Nagyon jól éreztük magunkat. Összesítve: 1 esés, 1 tenyeres, számtalan egyensúlyvesztés, Blanka előttem, mellettem, mögöttem, mindenhol :)

Gyerekkoromban nagyon vékony és rossz étvágyú kisfiú voltam. A szüleimnek úgy kellett könyörögniük, hogy legalább egy fél kiflit egyek meg reggelire. Akkoriban "étvágygerjesztő" bogyót is szedtem, hátha attól többet eszek majd. Örömmel jelenthetem, hogy a gyógyszer 20 évvel később ugyan, de kifejtette a várt hatást :D

Az életünk végeláthatatlan küzdelmek sorozata. A kevésbé szerencsések a mindennapi túlélésért küzdenek, egy szerencsésebbnek a legnagyobb problémája lehet az, hogy a soron következő partira milyen hajkölteményt készíttessen. Az emberek különbözőek, de egy dologban biztosan hasonlítanak: mindenkinek vannak problémáik.
A problémamegoldás is igen sokszínű képet mutat. Vannak, akik a homokba dugják a fejüket, mondván nekem nincsenek problémáim. Mások elkendőzik a problémákat, tolják maguk előtt, míg az összes egyszer a nyakukba nem szakad. Létezik az a csoport, akik nem csak a saját, hanem mások gondjait is cipelik, akiktől minden körülmények között megoldást, nem pedig panaszt várnak. Szomorú, de egyre többen vannak olyanok is, akik bár látják a problémáikat, leteszik azokat és nem hajlandóak foglalkozni velük. Egyszerűen nem harcolnak tovább. Egy ilyen történetnek három vége lehet, de már most elárulom, nem mindegyik happy end.

1. Összeszedi minden erejét, felveszi azokat a problémabatyukat. Cipeli, küzd, hajt.
2. Talál magának egy másik embert, aki hajlandó egy ideig vinni az ő batyuit is, amíg erőre kaphat.
3. Vége. Ha a feje fölött összecsapnak a hullámok, nincs ereje árral szemben úszni és mentőövet sem kap, akkor elveszett. Nincs nevetés, nincs happy end.

Mindenkinek vannak problémáik. Mindenki azt gondolja, hogy a saját, az ÉN problémám a legnagyobb. Hatalmasat tévednek. Mindig van nagyobb hal a tengerben, mindig van nagyobb problémabatyu is.

Csak egy kicsit kellene jobban odafigyelnünk a másikra, mert ki tudja, talán holnap nekünk jut egy irgalmas szamaritánus szerep.
 

A szerdai nap több szempontból is tanulságos volt a számomra. Éjfél körül mentem le, a bejáratnál már jókora sor állt. Hidegben várakozás, illetlen, pofátlan előretolakodók. Ja és a Kisherceg :D  Pff. Csodás!

A bejutást követően a pulthoz siettem, hogy igyak egy narancslevet, legalább valami jó legyen az estében. Az örömöm nem tartott sokáig, mert úgy az ötödik percben egy lány - akit magamban Dezdemonának neveztem el - sikeresen hasra esett előttem, a poharában lévő bort pedig rám borította. Pff. Csodás!

Úgy egy fél óra telt el, én még mindig a pultnál álltam. Voltál már olyan helyzetben, hogy "jajj csak ne vegyen észre"... észrevett... "jajj csak ne jöjjön ide"... idejött. Acetonos leheletét egy pillanatra sem leplezte, dekoltázsát is bevetve lelkesen mesélte hogy mennyire kedvel engem.  Alig állt a lábán, olyan részeg volt. "Úr Isten! Mi a fenét keresek itt? " Pff. Csodás!

Negyed óra telt el, mire sikerült szabadulnom. A lépcső nyugodt helynek tűnt, a félemeletről szemmel tudom tartani az egész táncteret. Na nem mintha bármi érdekes is lenne ott. A farkasok vadásztak, az ártatlan és kevésbé ártatlan bárányok áldozatul estek. Csak a szokásos dolgok. És ekkor jött a felismerés. A jelenlévők döntő többsége 8-10 évvel fiatalabb tőlem. "Úr Isten! Mi a fenét keresek itt?"

Füstösen és bortól bűzölögve hagytam el a helyszínt. Nem bántam meg, hogy lementem, mert csak megerősítést nyert bennem, amit már eddig is sejtettem: az ott nem az én világom. S hogy milyen volt az estém? Pff. Csodás!

Semmi kétség, ez itt a vég. Leprogramoztam a Micimackót :D

if(getADay()){
Micimackó.setUresFeladat(true);
Micimackó.setGondolat("valami nagyon fontos");
while (Micimackó.getMalackaTáv!=0){
Micimackó.MalackaTáv--;
}
Malacka.setOtthon(false);

while (Micimackó.getOtthonTáv!=0){
Micimackó.OtthonTáv--;
}
Hó.SetHullás(true);
Micimackó.setGondolat("akad ennivaló");
Micimackó.setLépésNagyság=2;
System.out.println("Minél inkább havazik...")
}

No comment :D

Egy este az öreg cherokee indián mesélni kezdett az unokájának arról a csatáról, ami minden emberben zajlik.
"Fiam, a csata két farkas között zajlik, akik mindannyiunkban ott lakoznak.

Egyikük a Rossz. - A  félelem, a düh, a irigység, a féltékenység, a  sajnálat, a szánalom, a kapzsiság, az erőszak, az önsajnálat, a bűntudat, a harag, a kisebbrendűség, a hazugság, a hamis büszkeség, a felsőbbrendűség és az ego.

Másikuk a Jó. - Az Szeretet, az öröm, a béke, a remény, a nyugalom, az alázat, a kedvesség, a jóindulat, az empátia,  a nagylelkűség, az igazság, az együttérzés és a hit." '

Az unoka elgondolkozott egy pillanatra, majd megkérdezte nagyapját:
"És melyik farkas győz?"
Az öreg indián mosolyogva válaszolt:
"Az, amelyiket eteted!"

Nyers vers

Nagy erőkkel készültél az estre,
Szagos vizet kentél fel a testre.
A pengéddel óvatosan bántál,
Sima arccal hódítasz a lánynál.

Teltek is meg múltak is a percek,
A felesek óvatosan mentek.
Itt az idő, bekopogtak hozzád.
Széles vigyorral jött két cimborád.

Fogyott ezerrel a vodka, a pálesz,
Hú de menő ez a részeg csávesz.
Kellő fokon égett benned a szesz,
Semmi kétség, az este csajozós lesz.

Üvöltöttél, mint a nyúzott sakál,
Táncos lábad őrült tempót diktál.
Aztán úgy a tizedik felesnél,
A buliban egyszer csak elestél.

Dülöngélve hoztak fel a srácok,
Halszemedben értelmet nem látok.
Hablatyolva keresed a kártyád,
Tudod, hogy az ágyad vár rád.

Fájó fejjel köszöntött a másnap,
Hogy mit tettél, azt csak akkor láttad.
Törött üveg, izzadt bakancs, ciki,
Tenyeredbe beleégett cigi.

Sajgó fejjel keltél ki az ágyból,
Semmi nem lett a kiszemelt lányból.
Emellett még akadt másik gondod,
Erőszakkal ürített a gyomrod.

Persze, hogy belehánytál a csapba!
Minek iszol annyit idióta marha?
Porlik a májad és szárad a szád,
Biztos büszke lenne rád az anyád.

Ma ilyen baráti hangulatban sikerült egy altatódalt írnom :) Íme:

Leszállt az est, csillagok az égen,
Magasan a hold, mosolyog ott szépen.
Szemedre álmot a tündérke szórjon,
Minden veszedelemtől téged megóvjon.

Betakarlak, mert nem jött el a napja,
Hogy a zombi kicsi lábadat leharapja.
Ne félj a mumus is alszik késő este,
A vérszívó az áldozatát régen kileste.

Hunyd le szemedet, aludhatsz bátran,
Nem lesz vérfürdő aprócska szobádban.
Mert hová is menekülnél te védtelen,
Harcod egy pszichoval eleve esélytelen.

Ágyad alatt a pókcsalád is elaludt már,
Hogy álomba merülj, mindegyik arra vár.
Nem nyit be az ajtódon a zsákos ember,
Eleget rabolt ma, félned már nem kell.

És ha a hold ragyogását felhő takarná el,
Ha sötét alakok mocorognának egész éjjel,
Ha a baltás az ablakod alatt kopogtat,
Ne félj kincsem, aludj, mézédes álmokat!

Az elmúlt hetekben nagyon sok minden történt. Voltam Pesten Hillsong koncerten, ami leírhatatlan hatással volt rám. Mire észbe kaptam, a magasban volt a kezem és le sem tudtam tenni egészen a koncert végéig.

Voltam Gödöllőn a Szent István Egyetemen. Nem is sejtettem, hogy mennyi meglepetést tartogat az a hosszú hétvége számomra. Többet erről egyelőre nem írok, majd talán egyszer.

Múlt hétvégén Visegrádon jártam, a Mandarin csapat tagjaként. Elmondhatom magamról, hogy a szobatársam volt Krokodil Dundee, valamint több, számomra nagyon szimpatikus ember is.Rengeteget nevettünk, ráadásul megtudtam, hogy "Az élet nem habostorta, megmondta ezt nekem a Dorka".

Vidám hónap, persze a fellegeket már látom, közeledik ez a fránya vizsgaidősuck.

Tegnap megvettem. Legalább egy éve tervezgetem, nézegetem és most sikerült elhatározni magam. Ez lett az én utó utó szülinapi ajándékom. Köszönettel tartozom a kolléganőknek (de az egyiknek mindenképp) akik támogattak, hogy hozzam meg a döntést. Ennyi várakozás és bizonytalanság után végre én is elmondhatom magamról:

VAN EGY "MEMORIX - SÜRGŐS ESETEK ELLÁTÁSA" könyvem :) És igen, nagyon örülök neki :)

Azon már túlléptem, hogy nem köszönsz. Különösebben azon sem akadok fenn, hogy úgy viselkedsz, mint ha valami császár lennél. Szánalmasnak tartom, hogy máshoz beszélsz, miközben a mondanivalóddal nekem akarsz feladatot adni. Követelő hangnemed lepereg rólam, szemrebbenés nélkül tudok logikusan érvelni az ostobaságod ellen. Magamban nevetek, mert látom, nem könnyen dolgozod fel, hogy nem estem hasra előtted. Ismeretlen a helyzet ugye?

Királyként érkeztél, királyként akartál távozni, de hiába a palást, hiába a korona, aki paraszt, az paraszt.

Most csak egy lopott, régi versre futja az időmből. Majdnem minden sorával egyetértek.

Amikor tudod, hogy nem jön, de mégis várod
Amikor tudod, hogy kár volt, mégse bánod,
Amikor érzed, hogy hevesebben dobog a szíved,
Amikor érzed, hogy érte remeg a két kezed,
Amikor várod, hogy eljöjjön a pillanat,
Amikor várod, hogy odaadhasd önmagad,
Amikor vágyod ölelését s csókjait,
Amikor vágyod hangját és szavait,
Amikor néznéd mosolyát és két szemét,
Amikor néznéd, ahogy nyújtja a két kezét,
Amikor nem bírod már, kibuggyannak a szavak,
Amikor nem bírod már türtõztetni magad,
Amikor elhiszed, hogy erre volt szükséged,
Amikor elhiszed, hogy Õ is eleped érted,
Amikor megijedsz, de nem tudsz tenni ellene,
Amikor megijedsz, mert rossz lenne nélküle,
Amikor már aludnál és ébrednél is mellette,
Amikor már Önmagaddal harcolsz ellene,
Amikor rájössz, hogy mit sem ér a józan ész,
Amikor rájössz, hogy miért ne, hisz egyszer élsz,
Amikor világossá válik, hogy ez jó neked,
Amikor világossá válik, hogy megteszed,
Akkor vedd tudomásul, hogy igenis szereted!

Hosszú idő után most csak ennyire van időm. Egy régebbi versikém ismét aktuális.

 A Neptunhoz

Szeretem a hibáidat, szeretem a menüdet,
Ha nem láthatlak téged, a guta kerülget!
Függő lettem tőled, tiéd lett az életem,
Mióta ismerlek, te lettél a végzetem.
Nem szégyellem, sőt büszkén mondhatom:
Hogy lefekvéskor nevedet imába foglalom!
Megfogott a színed, az a mesébe illő kék,
Ha fekete lennél, nem tudom, mit tennék.
Éjjel nem alszom jól, rámtörnek a rémálmok,
Forgolódok, mindenhol N betűs ikont látok.
Másnap persze találkozunk ismét Te és én,
Együtt sétálunk a bitek kavargó mezején.
És ha a hallgatói terheltség zölden ragyog,
Jó napom lesz, ebben egészen biztos vagyok.

Nem nagyon akartam benne hinni, de működik. Miért nem beszélnek ilyenekről is az embereknek? Hiszen annyira egyszerű dologról van szó, mindössze néhány percet vesz igénybe a napodból és garantáltan sokkal jobban fogod magadat érezni.

Lefekvéskor mondd el magadban az alábbiakat: "Ez a nap azért volt jó, mert..." Vedd sorra a napodat, a legapróbbnak tűnő dolog is fontos lehet a felsoroláshoz. Ennek köszönhetően úgy alszol el, hogy pozitívan zártad a napodat.

Ébredéskor mondd el magadban az alábbiakat: "Ez a nap azért lesz jó, mert..." Nem számít, hogy mit sorolsz fel. Lehet egy nap jó, mert finom reggeli vár az asztalon, érzed a kávé illatát, süt a nap és kellemes az idő, ma épp nem kell semmi megterhelőt csinálni, stb. A lehetősége száma korlátlan.

Néhány nap és a közérzeted rengeteget fog javulni, a mindennapos problémák pedig sokkal kevésbé veszik majd el az energiáidat. Kipróbáltam, működik, bejött :)

Szeretek az elsősegéllyel foglalkozni. Hasznos tudásnak tartom, igyekszem minél jobban és alaposabban elsajátítani a elméleti és gyakorlati fejezeteket. De nem csak elsősegéllyel lehet életet menteni. A mai világban előtérbe került az "én érdek", nem számít a "mi", csak az én. Egyre kevesebben vannak, akik akarnak vagy tudnak tenni valamit a másikért. Pedig nem nagy dolog lenne egy kicsit jobban odafigyelni a többi emberre. Gyakran egy kedves szó, egy jóindulatú gesztus elég, hogy valakinek szebb napja legyen. Nem nagy dolog szerintem.

Elsősegély. A nevében is benne van, első segítség. Mielőtt megérkezik a jobban felszerelt, jobban képzett segítség, rajtad a sor. Néhány technika, néhány apró beavatkozás, amivel adott esetben megmenthetsz egy életet. Ha tehetem, én ennek a tanulásával/oktatásával  töltöm a szabadidőm nagy részét.  A magam módján "így teszem jobbá a világot".

A tatabányai strand kifejezetten tetszett. Anna, Andi, Laci, Böbi (Andi barátnője), Marci (Böbi keresztfia) és én alkottuk a kis csapatot. Vázlatosan szeretném leírni a tapasztalatokat:

CSÚSZDA:

A fedett részen két csúszda volt. A sárga és a zöld. Laci és Marci beállt a sárgához. Gyors terepmegfigyelés, a kisebbek a zöldhöz sorakoznak, a sárga mellett ráadásul hatalmas betűk hirdetik, hogy a nehézségi foka közepes. Ezen információhalmazból leszűrtem, hogy a zöld a könnyű, a kicsiknek és a kezdőknek való... mondanom sem kell, tévesen összegeztem :)

A ZÖLD csúszda maga a halál: az első kanyart követően totál sötét van, semmit nem látsz. Csak gyorsulsz, békésen átadod magadat a tehetetlenségnek de még mindig gyorsulsz. Aztán hirtelen kanyar, amit ugye nem látsz, az erők nekipasszíroznak a cső oldalának, de te nem lassulsz :) Teljesen mindegy, hogy nyitott vagy csukott szemmel agonizálsz, úgy se látsz semmit. Másik kanyar, másik puffanás, majd az alagút végén a fény: vízbe csobbanás, orrüreg vízzel átmosása :D

Oké, most már tudom, mire kell számítanom közben, így a következő csúszások már sokkal szerencsésebbek... a SÁRGA csúszdát persze a többiek unszolására sem próbálom ki... eltelt egy óra, mire rávettek. Akkor tudatosult bennem, hogy a közepes fokozat igazából nem is kihívás... nincs veszélyes kanyar ráadásul mindent látsz :D

Itt szeretném megemlíteni Laci első csúszását... egy kisfiú jött előtte, az egész gyerek nem volt több 15 kg-nál. Könnyedén végigsiklott a medencén, egy hangtompítós mamusz is nagyobb zajt csapott volna nála. Kis szünet, majd óriási lendülettel megérkezik az én - mackótestű - cimborám, aki mint egy bálna belerobban a vízbe. Szerencse, hogy a kisfiú már kiment a vízből, mert a hullámok biztosan a partra vetették volna a pihe súlyával. Én persze egyáltalán nem nevettem... egy kicsit se :)

RAFTING:

Ez lett az én igazi kikapcsolódásom. Nem nyúzza le a hátadról a bőrt a csúszda, van mibe kapaszkodnod, ami ráadásul meg is véd ütközéskor... A kialakított "pálya" is nagyon jó volt, bár az első harmad végénél kialakított "gyűjtőhely" lényegét nem igazán értettük.

Baki itt is volt, az első csúszásom során majdnem hamarabb indult el a "sárga csoda", mint én. Az utolsó pillanatban sikerült minimális kapaszkodót találni rajta :) A sokadik út során beértem az előttem haladót, aki kiesett a "bazi nagy gumiból" és mint egy partra vetett hal, vergődött... gyorsan leektivitiztük, hogy el fogjuk kerülni az ütközést...

Összességében nagyon jó volt ez a hétvége. Rengeteget nevettünk már megint. Emellett Anna babáztunk, társasoztunk, várost néztünk és Laci, mint egy fékevesztett vadállat,  szúnyoghálót szaggatott...