Kristálytisztán emlékszem az általánosiskolás időszakomra. Egész héten azt vártam, hogy hétvége legyen és megnézhessem a MacGyver következő részét. Hetedikben lelkesen tanultam a kémiát és a fizikát, hogy egyszer majd én is olyan okos lehessek mint ő. A TV előtt az a 40 perc olyan hamar eltelt, de nem csüggedtem, mert kis várakozást követően a másik lebilincselő sorozatom, a Szupercsapat is folytatódott.

Csillogó szemekkel készültem arra a pillanatra, amikor Hannibál végre kimondhatja kedvenc szlogenjét: "Imádom, ha egy terv sikerül!" Ámultam a harci jeleneteken, ahol vér sosem folyt, csak temérdek tárat lőttek ki egymásra a küzdő felek. Bombák robbantak, autók repültek a magasba. Hiába tűnt veszettnek a helyzet, az utolsó pillanatban mindig a jó győzedelmeskedett.
- Hannibál én nem repülök!
- Jól van Rosszfiú, akkor nem repülsz. Nézd csak! Murdock csinált neked forralt tejet!
És a mindig morgolódó, de arany szívű Rosszfiú máris aludt, mint a bunda...

Magánnyomozó sosem akartam lenni, de Magnum, a Hawai szigetek, Zeusz és Apollo, valamint az önmaga főnökét eljátszó Higgins hétköznapjait is folyamatosan figyelemmel kísértem. Természetesen hétfő délelőtt az első dolgunk az volt, hogy a srácokkal jól átbeszéltük a történeteket, hogy ki mit csinált volna az ő helyükben.

Egy sorozat volt, amit csak legbátrabbak és a legmenőbbek néztek meg. A kisebbek már a sorozat címének említésére is összerezzentek. Emlékeztek még? Hát hogyne emlékeznétek! Ugyan ki felejtené el az X-aktákat ? Aminek már a zenéje is félelmet csempészett apró szívünkbe?

Micsoda idők voltak!
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.