Jégen

2011.02.09. 01:40

Az első jégkoris élmények. Para ezerrel, nem is volt ez olyan jó ötlet. Szilvi végül mégsem jön, így Blankával ketten indulunk el. Aztán eljön az a pillanat, ahonnan nincs visszaút. Belépés, korcsolyabérlés. Blanka lelkesen magyarázza, hogy mire érdemes odafigyelni a korcsolyánál. Aztán mire észbe kapok, már a lábamon van, el sem hiszem, hogy két vonalzó élén egyensúlyozok.

Azt mindig is tudtam, hogy a jég csúszik. De ennyire ? :D Blanka fogja a kezemet, segít megtartani az egyensúlyomat. Igen, már másfél métert haladtunk, persze ezalatt az univerzum megfordult a tengelye körül. Kétszer :D Blanka bíztat, a környezetem is pozitív visszajelzéseket ad. Most már nem adhatjuk fel. Még két méter. Bang! Jó, akkor most megtanuljuk, hogyan kell felkelni a jégről. Fogalmam sem volt, hogyan tartsam meg az egyensúlyomat, persze remek instruktoromnak hála sikerült feltápászkodnom. Úgy mozoghattam, mint dédnagyapám. :) Aztán megtettük az első teljes kört, majd a másodikat, a negyediket és mire észbe kaptam, rájöttem, hogy még annak ellenére is élvezem, hogy fáj a bokám.

Így utólag belegondolva semmiért sem hagytam volna ki ezt a mai estét. Nagyon jól éreztük magunkat. Összesítve: 1 esés, 1 tenyeres, számtalan egyensúlyvesztés, Blanka előttem, mellettem, mögöttem, mindenhol :)

A bejegyzés trackback címe:

https://sentinelwex.blog.hu/api/trackback/id/tr962648235

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása