Hosszú idő után most csak ennyire van időm. Egy régebbi versikém ismét aktuális.

 A Neptunhoz

Szeretem a hibáidat, szeretem a menüdet,
Ha nem láthatlak téged, a guta kerülget!
Függő lettem tőled, tiéd lett az életem,
Mióta ismerlek, te lettél a végzetem.
Nem szégyellem, sőt büszkén mondhatom:
Hogy lefekvéskor nevedet imába foglalom!
Megfogott a színed, az a mesébe illő kék,
Ha fekete lennél, nem tudom, mit tennék.
Éjjel nem alszom jól, rámtörnek a rémálmok,
Forgolódok, mindenhol N betűs ikont látok.
Másnap persze találkozunk ismét Te és én,
Együtt sétálunk a bitek kavargó mezején.
És ha a hallgatói terheltség zölden ragyog,
Jó napom lesz, ebben egészen biztos vagyok.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.