Nem értem és tehetetlenül állok a helyzettel szemben. Megkeresel, már a tekinteted is bunkó. Segítséget kérsz, de a jómodorral és a türelemmel köszönő viszonyban sem vagy. El sem tudom képzelni, hogy genetikailag kódolódott beléd ez a stílus vagy a körülmények alaktották ki benned. Azt hiszed, nálam érvényesülsz a fölényes, mindenkit letaglózó modoroddal, de csalódást kell okoznom neked.

Hirtelen kizökkensz, nem szoktál hozzá, hogy valaki fel sem veszi a taplóságodat. Nem tudsz mit kezdeni azzal, hogy ennek ellenére is tudok kedves lenni veled. Fészkelődsz mint egy kotló, kezded kellemetlenül érezni magad mert rájöttél, kihúztam a méregfogadat, hiába vergődsz, csak nevetségessé tennéd magad. Az amúgy is méretes arcodból visszább veszel, szemeid gyermeki zavarodottságot tükröznek. Érzed, hogy ismeretlen vidékre tévedtél, kétségbeesetten kutatsz a memóriádban... és siker! Abban a bizonyos "illemtan és jómodor" mappában rátalálsz néhány foszlányra.

Felsejlik a varázserejű "kérem szépen" és a "köszönöm szépen".
Jómodor vs. Taplóság 1-0

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.